A kiberfenyegetések száma arányosan növekszik azzal, ahogy a vállalkozások egyre szélesebb körben alkalmaznak digitális technológiát, ugyanis sok esetben ők az elsődleges célpontjai ezeknek a támadásoknak. Mára nincs olyan vállalat, amely ne nézne szembe kiberbiztonsági kockázatokkal, ezért vált az utóbbi időben egyre aktuálisabbá a vonatkozó EU-s szabályozás megújítása. A jellemző támadások természetéről, a vállalati kiberbiztonság erősítésének szükségességéről, az EU új irányelvéről, a NIS 2-ről, valamint annak magyar implemetációjáról Bor Olivérrel, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának kiberbiztonsági és kommunikációs szakértőjével beszélgettünk.
22,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírság megfizetésére kötelezte az MNB a CIG Pannóniát – derült ki a biztosító tőzsdei közleményéből.
Az MNB 28 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a hévízi Ajsa-Kühne Kft.-re, és azonnali hatállyal megtiltotta a felügyeleti engedély nélküli pénzváltási tevékenység folytatását. A cég korábban egy pénzügyi intézmény kiemelt közvetítőjeként működött, ám megbízási szerződésének megszűntével jogosulatlanul folytatta tevékenységét.
Botrányok sorozata rázta meg az utóbbi években a román biztosítási piacot, négy nagy szereplő is csődbe ment, amiért nem játszott tisztességesen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) piacán. A csődhullámnak meglettek a következményei: milliárdos kárkifizetések, a kötelező biztosítási díjak emelkedése, majd befagyasztása, és egy új kgfb-törvény, amely igyekszik befoltozni a korábbi rendszer gyerekbetegségeit. Mindeközben a kötelező biztosítások szegmense továbbra is nagy koncentrációt mutat, a három legnagyobb biztosító társaság kezében van a romániai kgfb-portfólió mintegy 57%-a. Mi történt keleti szomszédunkban?
Az MNB két gyorskölcsönző intézmény több, aggályosnak ítélt általános szerződési feltételeit módosíttatta az érintett piaci szereplőkkel együttműködve, ezt megelőzően pedig biztosítási termékek ÁSZF-jeit tette egyértelműbbé a fogyasztók számára. A hatékony „puha” felügyelési eszközök és az intézmények fogyasztóbarát hozzáállása miatt nem volt szükség közérdekű keresetek indítására a tisztességtelen feltételek módosítása érdekében - közölte a felügyelet.
Korrupció gyanúja miatt őrizetbe vették Timur Ivanov orosz védelmiminiszter -helyettest, az orosz vezető tárgyalása hamarosan kezdődik. A befolyásos orosz vezető egyenruhában, kitüntetések garmadájával a mellén jelent meg a tárgyalóteremben.
A kriptopiaci szereplők, így a kriptoeszköz-szolgáltatók szabályozott keretek között történő engedélyezéséről és felügyeléséről szóló uniós és magyarországi jogszabályok elfogadásával párhuzamosan az MNB felméri, hogy hány itthoni szereplő kíván elindulni e piacon. Magyarországon immár kb. 200 ezer ügyfél rendelkezik vagy kereskedik kriptoeszközzel. A hazai engedélyezés és felügyelés biztonságosabbá teheti ezt a tevékenységet is.
A magyar kórházakban a következő napoktól mobil ellenőri csoportok jelenhetnek meg, hogy ellenőrizzék, az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e az egészségügyi intézményekben. A revízió a betegekre is kiterjed, és azt vizsgálják, valóban „az állami finanszírozásnak megfelelően vannak-e az intézményekben elhelyezve”. Az ellenőrzés célja, hogy kiszűrjék azt, hogy az állami egészségügyi dolgozók munkaidőben a magánszektorban maszekolnak – számolt be a Válasz Online saját értesülései alapján.
Az MNB összesen több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságai miatt. A bank többek között számos pénzmosásgyanús ügyletet egyáltalán nem, vagy nem haladéktalanul jelentett be, ügyfél-átvilágítási gyakorlata nem volt megfelelő, s szűrőrendszere sem teljesen felelt meg a jogszabályoknak - közölte a felügyelet.
Előreláthatóan év végén adják át az év egyik legizgalmasabb hazai útépítési projektjét, az M85-ös gyorsforgalmi út zárószakaszán épülő Bécsi-dombi alagutat. Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában megvalósuló Fertőrákos csomópont-Sopron országhatár között elhelyezkedő 780 méter hosszú alagút építési munkálatait a szokásosnál gondosabban felügyelik. Az M6-os autópálya építése során bekövetkezett balesetek miatt a kivitelező határozott elvárása volt, hogy folyamatosan és valós időben ellenőrizhető legyen a természeti és az épített környezet állapota, elkerülhetővé téve így a szerencsétlenségeket és a baleseteket. A Portfolio Nánási Gergely üzletfejlesztési menedzsert és Buday Bence marketing tanácsadót, a monitoring rendszert fejlesztő és üzemeltető vállalkozás szakembereit kérdezte a részletekről.
A brit gyógyszerészeti felügyelet (PMCPA) megállapította, hogy a Pfizer öt alkalommal sértette meg a 2019-es szabályozási kódexet. A vállalat azzal ment túl messzire, hogy egy nem engedélyezett gyógyszert népszerűsített és félrevezető állításokat tett közzé a Covid-19 vakcinájáról a közösségi médiában. A hatóság szerint a lépés aláásta a gyógyszeriparba vetett bizalmat - jelentette az ír Gript.
A ciklikus kockázatok szintjét és a lakás- és hitelpiaci kockázatok alakulását figyelembe véve az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa 2024. márciusi döntése során nem változtatott a 2024. július 1-jétől 0,5 százalékos szinten aktiválódó anticiklikus tőkepufferráta mértékén - közölte honlapján a napokban a jegybank.
Caj Csi, a kínai elnök kabinetfőnöke vette át a digitális gazdaság felügyeletét és a kiberbiztonságért felelős kommunista párti testület vezetését. A lépés Hszi Csin-ping hatalmának megerősítését célozza - írta a South China Morning Post.
Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna. A cégcsoport másik tagjának aggályos tevékenységéről korábban a Portfolio is több alkalommal beszámolt.
Közös pénzügyi felügyeleti együttműködésről kötött megállapodást az MNB és a kínai National Financial Regulatory Administration. A közös munka kiterjed többek között a hatóságok közötti információmegosztásra, kölcsönös segítségnyújtásra és hatékony együttműködésre a pénzügyi felügyelet és a fogyasztóvédelem területén - közölte az MNB.
A közösségi finanszírozással kapcsolatban a hazai fórumokon megjelent írások sok esetben nem nélkülözték azt a felütést, amely szerint a közösségi finanszírozás a közeljövőben jelentősen fel fog futni Magyarországon, tőkét biztosítva ezzel a finanszírozást igénylő projektek számára. Valóban beindult hazánkban ez a külföldön – elsősorban az Egyesült Államokban – már bejáratott forrásgyűjtési forma? Jelen cikk ezt a kérdést kívánja körbejárni, elsősorban a tevékenységgel összefüggő engedélyezési és felügyeleti feladatokat ellátó Magyar Nemzeti Bank (MNB) szemszögéből. A téma közelmúltbeli aktuallitását pedig az adja, hogy 2023. november 10. napjától kizárólag felügyeleti engedéllyel végezhető a közösségi finanszírozási tevékenység.
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.